Beavatás

Ruki POV

Hát… az estét nem így terveztem! Nem kellett volna berúgni az állás interjú előtt… na, mindegy. - megyek le a konyhába, miközben belegondolok, hogy hol is voltam és mit csináltam az este. Ahogy eszembe jutnak a képek, úgy próbálom hanyagolni a történtet, hisz akkor a pénztárcám is üres lehet, és valószínű az óvszer gyűjteményem is elhasználtam tegnap. Mosolyodom el magamban és veszem is az irányt a konyha felé a finom fekete kávéért, amit megszórok egy kiló cukorral… hát igen, én annyival iszom, mint a szemét, nem tehetek róla, én így szeretem.

A nagy gondolatmenetemet, csak a kutyám zavarta meg, ahogy próbál kaját kérni tőlem. Ah, kár, pedig elvoltam az ön dicséretemmel. Hmm… látszik, hogy sokat ittam. Ránézek az órámra és látom, hogy indulásig már csak egy órám van. Huhh, gyorsan lehörpintem a kávét, kaját adok a kutyámnak, hisz neki kell enni, ha már a gazdája nem eszik. Utána rohanok is a szobámba és próbálok valami normális ruhát keresni. Az első nadrág, ami a kezembe került, foglyuk rá, hogy normális, szóval jó is lesz. Most kellene valami ingféleség… Keresgélésemet az ajtócsengő szakította félbe, így kénytelen voltam félmeztelenül ajtót nyitni! Mivel, csak a nadrágot tudtam felvenni. Na vajon kinek lesz ma jó napja? Ki láthatja meg a gyönyörű testem.

- Jó reggelt Ruki! – nézek fel és látom, hogy nem más van az ajtó előtt, mint a gondnok. Valószínű nem azért jött, mert hiányoztam neki.

- Jó reggelt Yamamoto! – motyogom és jelzem lefelé hatott fejjel, hogy tudom, hogy miért jött.

- Látom, rájöttél, hogy miért vagyok itt. Akkor bele is kezdek a közepébe. – na, kezdődik a lebaszás, hurrá!- Idefigyelj Ruki, eddig nem szóltam, de most már muszáj. Már több mint három hónapja nem fizeted a lakbért. Azt tudod, hogy mennyi pénz? Pontosan 60000 yen! Hogy akarod ezt kifizetni? Szerintem elég türelmes voltam eddig. Ideje lenne törleszteni, vagy mehetsz az utcára!- huh, hát nem gondoltam, hogy ilyen leszidást kapok. Gondolom magamban, miközben már próbálom kitalálni, hogy mit is válaszoljak rá.

- Ma fogok menni állás interjúra és tuti, hogy fel is vesznek…öhm… Kaphatok addig is haladékot? –teszem fel a kérdést, amire már tudom a válasz, de mégis meglepődök.

- Na, az jó akkor nem is zavarok. De ha átmersz verni, akkor repülsz! Na, én megyek is, szia! Jó munkakeresést! – ezzel a mondattal fordult meg és lépett le. Nem is volt olyan rossz ez a beszélgetés. Akkor haladjunk tovább. Hol is tartottam? Ja, igen fel kéne venni egy inget és most már elmenni a leendő munkahelyre, ha már sok a kiadás. Bemegyek a szobámba ismét és most már felkapom az inget, a táskámba elrakom az iratokat és gyorsan még a fürdőbe elmegyek fogat mosni, hisz végül is csak alkoholt fogyasztottam, nem kéne, hogy érezzen a számon. Még a tükörbe vetek egy pillantást, hmm, elég elegáns vagyok, és egy mondatot lökök magamnak. ’’ Sok sikert’’! Indulok az ajtó felé, mert a buszom öt perc múlva jön, ami elvisz a munkahely közelébe. Hát igen, minek nekem kocsi? Túl sok alkoholt azért nem fogyasztok, de attól függetlenül mégis mindig üres volt a pénztárcám! Ezt nem értetem sose.

Míg a buszon ülök, folyamatosan ez jár a fejemben. De akkor hova tűnik el? A nagy bambulásomból egy idegen zökkent ki, már megint zaklatnak, nem hiszem el! Már kora reggel tetszik. Pedig még az interjún át sem estem.

- Jó napot kívánok, jegyeket, bérleteket! –nézzek rá bambán, majd utána fel a kijelzőre és akkor esik le, hogy szeptember 8.-ka van reggel hat óra. Van még egy fél órám odaérni. – Hahó, jegyeket, bérleteket! - lök meg már az említett csávó.

– Jaj, elnézést kérek, csak elbambultam.- adom oda neki, míg ő csak a fejét rázza, motyog egy sort és tovább halad. –Ezek a mai fiatalok, cöh…- két perc múlva a hangos bemondó közli az újabb hírt.

- Kedves utasaink! Himeland következik. Végállomás. Átszállási lehetőség a tokiói Himeland-i buszokra melyek a 8, 10 és a 69Y jelzésűek. Köszönjük, hogy velünk utaztak! Kérjük, vegyék igénybe legközelebb is szolgáltatásainkat. Viszont látásra!

- Hát érdekes lehet ez a környék, bár az én munkahelyem, ahova megyek, pont bele illik. Egy Bárt néztem ki, mert megtetszett a neve. Beautiful Bitch. Nem tudom, hogy miért, de nagyon megtetszett! És ahogy leszálltam a buszról nem is kellett keresni egyből kivirított a kis házak közül. Az egész lakónegyedbe csak az a ház volt a legnagyobb. És a színe… lila és valószínű, hogy belül is. Ahogy tartok a bárhoz azon gondolkodtam vajon, hogy is kezdjek majd neki. Semmi nem jutott az eszembe, ami igazán jól jött volna, de már, késő mert az a nagy lila ház már előttem volt egy lépésnyire. Kívül szép öntött ezüstből készült a kerítés és bele volt vésve a szépség kanjija. Nagyon szép volt. Nekem bejött! Ahogy megyek befele a kő, amin mentem szép lila színű volt és minden második kövön egy korona volt rávésve. Már így értem a főnök nevét is. Monokuro Hime. Hát nem aranyos? Beléptem a bárba és mintha egy másik világba ébredtem volna. A plafon magasba nyúlik és igazam volt, tényleg a belseje is lila volt. A csillárok gyémántból volt kirakva. Nagyon díszes. Én itt akarok dolgozni! De segítség kell, meg kéne keresni a főnököt. Ott a pultnál biztos segítenek.

- Szia! Ruki vagyok! A főnököt keresem. Ugye itt van:- teszem fel a kérdést egy szőke hajú srácnak, akin csak egy tanga és egy kötény van, a fején pedig egy korona. Biztos a főnök találta ki. Hmm, érdekes. Kicsit kihívó, de kibírható.

- Szia! Igen itt van. Biztos te, vagy akit vár. Menj végig a folyosón és a végén jobbra. –Köszönöm szépen. – válaszolom és veszem is az utat az említett irány felé. A folyosó végén meg is találom az ajtót, ami természetesen lila ajtó és gyémánttal volt ráírva, hogy Monokuro Hime és alatta főhadi szállás! Amin nagyon meglepődtem, hogy mind a kettőnek ott volt a kanjija is. Még vagy húsz nyelven nem akarja kiírni? Gondoltam magamba.

Kopogok az ajtón és már hallom is meg a hangját alig pár másodperccsúszással.

- Jöjjön be!- nyitok be az ajtón és látom meg a hölgyet. Basszus még a haja is lila? Lila buzi vagy mi? Na, mindegy meg se kérdezem, jobban járok szerintem, ha nem tudom. De még arra se volt idő, hogy levegőt vegyek, nem hogy valamit is kérdezek tőle.

- Üljön le! Adja ide a papírokat, had olvassam el! – oda adom neki, és míg ő olvas addig nézelődtem a dolgozó szobájába. Lehet, hogy nem kellett volna, de szeretek kíváncsiskodni. A leendő főnököm szemüveges, szép hosszú fekete hajú csaj. Fehér és lila ruhába van… naná, hogy lila. Ez még nem is olyan nagy cucc. A berendezés! Az asztal, aminél ültünk az pont a szoba közepén volt, és a négy sarkán vibrátor volt elhelyezve. Lila és ezüst csillámos voltak. Hát öhm oké… Inkább haladjunk tovább. Az csajszi mögött egy kereszt volt. Ezzel nem is lenne nagy gond, csak azon a kereszten két srác volt kikötözve és épp egy aktust ábrázol. Az egyik kifeszítve és a másik pedig előtte hajol. Elég szépen meg van formázva. Körülötte pedig két bilincs volt, ami rózsaszín volt. Úristen, hogy-hogy nem lila? Na, mindegy, viszont az tetszett, hogy a kék függöny mindent kiemelt, ami a szobába volt. Mire végig néztem a szobát addigra ő is végzett az olvasással. Hát nem tökély.

- Na, hát akkor milyen posztra akarsz jelentkezni? Rúdtáncos, vagy pultos?- kapok egy olyan kérdést, amitől minden leesett, hogy ezek a kellékek mire kellenek. – Hát pultosnak.

- válaszolom mire ő vigyorogva a képembe vágja.

- Höh, te nem is kerülhetsz az én kis Aoi cukrom közelébe. Te jó leszel, a pult mögött ahol alig látszol ki és nem rontod az én kastélyom terét.

Hogy mi van? Aoi? Cukor? Pult? Rontom? Várjunk csak, pult mögött? Szóval fel vagyok véve?- teszem fel a kérdéseket, mire csak ennyi a válasz rá.

- Így van, és mától főnöknek hívsz, már ha találkozol velem, de az is csak akkor lesz, mikor megkapod fizetéskor! Ja, és menj a pulthoz vissza és mond meg Uruhának, hogy vezessen körbe!- öhm, minek is? De ezt a kérdést már fel se tudtam tenni, mert már rakott is ki és csukta rám az ajtót. De legalább van munkahelyem! Egy jó dolog a mai napba. Megyek, a pulthoz ahol ismét meglátom az említett személyt és mellette valószínű egy vendéget.- A főnök mondta, hogy kísérj körbe, mert én vagyok az új dolgozó. - válaszolom, mire egy mosoly következtében kapom a választ.

- hmm. Oké. Ja, és az előbbiért bocsi, hogy nem mutatkoztam be. A nevem Uruha és az itt álló drága törzsvendégünk pedig Kai. Na, gyere mindent megmutatom neked, hogy hol van. – és fogja, meg a karom mire én utána loholok. Úgy látom meg lesz a mai beavatás is!