Ritka hülyeséget álmodtam, de komolyan. 2re emlékszem, de lehet jobban is jártam. xD
1. álom:
Tibi átjött és itt aludt. Valahogy már szokásos vendég volt, szal nem is lepődtem meg rajta, de ez volt az első alkalom, hogy az éjszakát is itt töltötte. A kétágyas vendégszobában aludtunk, én az ajtónál, ő az ablaknál. Lámpaoltás után, én már majdnem elaludtam, mikor hallottam, hogy mocorog. (rosszul vagyok a takaró susogó hangjától, ha az nem az én takaróm. Nem tudok tőle aludni, mert idegesít, hogy a másik miért nem tud aludni. Hülye logika, mi?) Egy darabig hallgatóztam, és rájöttem, hogy minden apró zajra összerezzen. Kuncogtam ezen egy darabig, aztán megsajnáltam, és melléfeküdtem. Persze ettől halálra rémült, hogy az egyik pillanatban a saját ágyamban fekszem, a következőben meg már mellette. De mikor rájött, hogy nincs veszély, szorosan átölelt, és végül elaludt. Mint egy kisgyerek, de cukiiiii!! > < XD
2. álom:
Kicsit zavaros, csak képekre emlékszem.
Egy árva vagyok sok testvérrel, akik kétségbe esve keresik az anyjukat. Van egy gazdag férfi aki tud nekünk segíteni, aki nem más, mint Robert Downey Jr.
Olyan képemlékeim vannak az álomból, hogy épp leszopom, mert nincs pénzem megfizetni a segítségét... O.O""""" Meg olyan, hogy egy lepukkant házban vagyunk a testvéreimmel, és Robert meglátogat minket, hoz nekünk ajándékot, ételt, pénzt, és titokban kifizeti a számláinkat....
Hát öhm.... érdekes. :"D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése