Sztárok

  • Rupert Grint

2011. október 29., szombat

A múltbeli énem feltörni kíván…..

Eddig, mikor valakivel tönkre ment a kapcsolatom, mindig azon gondolkodtam, hogy vajon mit ronthattam el. Többek között olyanokra gondolok, akik idősebbek tőlem, és véletlenszerű volt a találkozásunk. Sok embert veszítettem el emiatt, de most jöttem rá, hogy ez mind azért van, mert nincsenek beleírva az én életembe, csupán csak átsétáltak rajta és csupán próbáltak formálni rajtam, hogy esetleg ”jobb” legyen az életem. Ezen a héten újra gép elé tudtam ülni, és ahogy szokott lenni, nagyobb volt a kísértés és a kíváncsiság és újra metinezni kezdtem. Már most tudom, hogy kár volt, hisz sok mély sebet tépet fel ez a kőkemény 5 nap alatt, de sebaj, hisz az ember mindig tanul valamit ugyebár. Gyorsan a metinről néhány szót, hogy mindenki értse. Majdnem olyan mit a facebook, kommunikálni tudunk, és ha esetleg nagyon muszáj, még kapcsolatot is tudsz kialakítani magadnak, ha akarsz. Na, mindegy ebbe ne is menjünk bele. Szóval, hogy miért írom, ki ezt magamból azt még csak most kezdődik. Akikkel régen úgy váltunk, el h az anyázáson kívül majdnem minden megvolt most újra találkoztam, és most döbbenek rá, hogy tényleg jó, ha valaki ”ahogy jött úgy ment” esetett használja. Valószínű nem ilyen ember lennék, mint amilyen most vagyok és azt én nem szeretném, csak mert pár ember megmaradt a régi emlékből. Eddig két illetőről van szó. Az egyik valójában fiatalabb nálam és ez kiverte nálam a biztosítékot. Nem is azért, mert fiatal, hanem azért, mert akkor én most a fiatalabbra tekintettem, mint akire fel lehet nézni. Hát puff, de jó most lövöm le magam, nem lényeg. A másik aki, nagyot kevert az életembe az KINGOFLION colt, igen ide kimerem írni a nevét, mert úgyse fogja látni. Végülis az én blogom, azt csinálok, rajta amit akarok. Na, de nem is ezt kezdjem el regélni. Ő olyan személyiség, akit eddig még soha az életbe nem láttam, tehát ha nem lenne fel kéne, akkor találni, az tuti. Valószínű mivel nem magyar származású, ezért is lehet nekem egy kicsit különös, de még nem is ez a probléma, a személyiségével hatalmas változáson voltam, és most döbbentem rá, hogy miért is volt érdemes elveszíteni, és most, még ha beszélünk is nem, mint két barát, hanem mint két idegen, de mégis mindent tudnak egymásról. Ez viszont, még mindig fáj nekem és még elmondani se tudom neki. Mondhatnám, hogy ő az egyetlen, aki ilyen helyzetbe hozott eddigi életem során. Tök durva, sose volt ilyen érzésem egy ember felé, se mint ő felé. Az érzés, hogy utálod, szereted, kínoznád és ölelnéd egyszerre eddig csak nála volt, és valószínű nála is lesz utoljára. Utálom, mert minden csúnyát a fejemhez vágott anno és még mindig nem tudom, megbocsátani ezért is tudnám kínozni, DE viszont szeretem, mert tavaly szilveszterkor, mikor otthon vertem magam, csak ő állt mellettem, még ha gép keresztül is, de tartotta bennem azt a lelket, ami most meg van már azóta edződve, hogy ilyenek, már meg se hatnak, igen ezért szeretem s tudnám megölelni. Ő az egyetlen, aki olyan változást nyújtott, mint például, szó szerint neki lökött a Children of Distance nevezetű együttesnek, és az óta is őket hallgatom éjjel nappal.  Így emiatt eljártam koncertre, ami következmény volt, hogy egy olyan személy lépett be az életembe, aki mindig is itt fog maradni az Hime. Akivel az óta nagyon jó barátnők vagyunk, szó szerint elválaszthatatlanok vagyunk, és felfoghatatlan, hogy ez mind emiatt lett. Köszönöm KING. De hogy ki ne maradjon, még valaki, mert őt is ide kell sorolni, az Fruu. Így vagyunk mi hárman és most kezdem azt érezni, hogy minden helyre jön, nagyon jó lesz minden. De, hogy legyek negatív, mint mindig sokkal több embert tudnék ide írni, aki csak jött ment kategóriát választotta, de azok csak negatívakat tettek nekem, többek között Odett. De KING az más, és köszönöm neki itt, még ha nem is látja, és nem is tud róla, de 36 évesen, megváltoztatta egy 18éves lány életét.
Köszönöm…………….. <3

1 megjegyzés:

  1. a rohadt életbe, de utálok ilyen bejegyzéseket olvasni!!!!!!!!!! *zokog*
    Folyton elsírom magam, az ilyeneken. Gyerekes nem? xD
    Mintha én írtam volna Annáról... Fúrcsa érzés, szereted, tiszteled, de kiszednéd a beleit és fellógatnád! XD Nekem ő az aki színt hozott az életembe, és mint tudod, ez szó szerint így van~
    És igen... én is szeretlek imádlak ♥♥♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés