A mai nap is úgy kezdődik, mint a többi. Bár most lesz egy kis eltérés a megszokottnál, de sajnos a korán kelés és a fáradtság benne maradt a körciklusba. Hát igen szokatlan a reggel nyolc órákkor a kelés. Ami most a megszokótól, az az, hogy új lakótársakkal bővül ez a csendes kis lakás. Két személlyel. A bemutatkozásnál csak én leszek ott, mert a lakótársam akkor pont dolgozni fog, és amúgy is hidegen hagyta az egész beköltözés. Én nem tudom, de én már tegnap óta lázba vagyok vajon milyen lehet plusz két fővel nagyobb társaságba lenni, így el is határoztam, hogy a legjobbat nyújtom, hogy a legkényelmesebben érezzék itthon magukat. El is mentem a legközelebbi boltba ahol bevásároltam a vacsorához és a lakótársam kedvenc dolgait is megvettem. A város fél boltját bejártam mire mindent hozzávalót megvettem. Soha az életbe nem vártam még ennyire semmit se, mint most. Füstölőt és gyertyát is vettem. Teljesen megváltoztam, mintha egy jel lenne, hogy innentől kezdve minden más lesz, de annak majd én nagyon örülni fogok.
Három órás vásárlás után nagy nehezen, de hazaértem és egyből a kávéfőzőnek rohantam, Egy adag kávé mindenkép kell, hogy elkészítsem azt a négyfogásos vacsorát. Kihoztam a szobából a laptopot és elindítottam a szokásossá vált zene listát. Zene és egy adag kávé hatására hirtelen filmbe illő volt „csapó kettő, felvétel” és már indultam is a főzéshez. Nem nagyon értetem a főzéshez, de most valahogy minden pontos és precízen a helyén volt. Ahogy a konyhába készülgettem, egyre jobban azon járt a fejem vajon milyen lesz a két új lakótárs. Kedves, vagy esetleg olyan, hogy nem is akarom látni egyiket se. Abba nem is akartam belegondolni, hisz tuti, hogy jól el fogunk lenni. A nagy gondolkodás közepette jött a postás, és csak arra lettem figyelmes, hogy már nem csak csengetett, de már a nevem is ordítja. Levelet hozott, a többsége nem nekem szólt, meg a nagyja amúgy is csekk volt, de volt közötte egy, levél, ami anyámtól jött. Tuti. Hogy már megint összeszedte a fél falut, hogy majd randizzak vele. Most inkább el se olvasom. Inkább azon jár a fejem, hogy mostantól milyen is lesz az életem plusz két fővel. Visszaindulok a konyhába és tovább folytatom a főzést, és annyira belemélyülök, hogy megvágtam a kezem a késsel. Hát gratulálok, vehetem elő a kötszert és egyéb dolgot, basszus még azt se tudom, hogy ilyenkor mit kell elővenni, na, mindegy csak rakok rá egy sebtapaszt, és folytatom tovább a munkát. A terítés tökéletesnek kell lennie, szép hófehér asztalterítőn mélykékdíszítéseket raktam rá, tiszta olyan volt mintha másik univerzumba léptem volna. Egyszerűen csodálatos volt!!!!!!
Már mindennel kész voltam, de még ők sehol se voltak. Most már tudom, milyen érzés mikor ilyen sokáig kell várni a nagy csodára. Basszus, még körülbelül fél óra elvileg, hogy itt legyenek. Addig mit csináljak? Hmmm, hallgatok zenét, de most már fülesen és csak az egyiket teszem be, hogy halljam, hogyha már itt vannak. Elmélyülök a zenébe és egy fekete kormos sikártort láttok magam előtt. Nem tudom, hogy a francba tudtam elképzelni, de megtörtént. Nem láttam ott semmi mást csak egy büdös és rideg sikártort. Sétálok és kezdtem egyre jobban fázni. Ebből a gondolatmenetből csak egy dolog ragadott ki az nem más, mint a csengő volt, megint. Tehát akkor megérkeztek. Te jó ég itt vannak!!!!!! Hirtelen a szívverésem egy pillanatra megállt, és ott álltam az ajtóba. Nem bírtam megmozdítani a kezem és csak ott álltam. Nem mertem kinyitni az ajtót, vajon most mi lesz, de muszáj lesz!!!
Sziasztok! – és nyitottam az ajtót, mire egy lány és egy srác állt ott. Egyszerre köszöntek, mint valami rossz ikerpár. –Én vagyok a lakótársatok. Kikhez van szerencsém?
- Szia!
- Már a csaj kezd is bele. Érzem ő a nagyon, nagyon beszédecske!
- Az én nevem Ilyés Noémi, a tesómé pedig………………
