Újabb Children of Distance dal került a közönség elé. Most azonban a közreműködőként. Horváth Tamás & Raul legújabb dalához írtak aminek a címe Vége. A klip február 4-én került fel a Youtube csatornájukra. Azóta 287.415-en nézték meg és ebből 7532 like.
A Gru c. mese újabb alkotás 2013-ban készült és a sikert tovább is vitte. Azért részletezem külön a két részt, mert megérdemli, hogy ilyen sokat foglalkozzunk vele. Az biztos, hogy minden korosztály megmozdította ugyanis a moziban elég sok szülő kísérte el a gyerekeit és ami kínos lehet nekik az-az, hogy a szülök jobban élvezték mint a gyerekek.
A történet tömören: Gru kisebb-nagyobb sikerekkel, de kezd beleszokni a kertvárosi családapa szerepébe. Egyik alkalommal megjelenik egy szupertitkos szervezet, amely a gonosz elleni harcot tűzte zászlajára globális szinten. Így most Grún, a minyonokon, és Gru új társán, Lucyn a sor, hogy kiderítsék, ki áll a látványos bűntettek mögött. A világ legnagyobb ex-bűnözője kell ahhoz, hogy elkapja azt, aki a helyére pályázik. De vajon sikerül nekik megoldani a rejtélyt?
A karakterek mind ugyan azok, kivéve Lucy!
Lucy
Lucy a jó oldalon áll és arra kéri Gru-t, hogy álljon át a jó oldalra, és segítsen neki. A kapcsolatuk nem indul kellően tökéletesen de a végére...
Minionok!
A minionok ebbe a részbe is ugyan olyanok maradnak. A sok hülyeség amit csinálnak egyre imádni valóbb. Emiatt lesz 2014 a Minionok éve!!! Bár a történet ott lett vége a Gru 2-be, hogy Gru és Lucy összeházasodnak és így egy teljes család lett belőlük. Az, hogy most csak minion film lesz, nem azt jelenti, hogy nem lesz esetleg Gru3 (?) is. Hisz a történet nem lett lezárva, sőt egy új kezdettel lett befejezve.
Vajon mi lesz??? :)
2014-es jelölések!
2014 - Oscar-jelölés - a legjobb eredeti filmdal (Pharrell Williams) - "Happy"
2014 - Oscar-jelölés - a legjobb animációs film
2014 - Golden Globe-jelölés - a legjobb animációs film (Pierre Coffin, Chris Renaud)
A következő film újra mese film, méghozzá egy 2010-es. Ha azt mondom, hogy cuki egyszarvú, valószínű mindenki tudja, hogy csakis a Gru lehet. A karakterek mind imádni való a minionoktól kezdve a 3 gyerkőcig és sorolhatnám nap estig és a Vector neve is benne lenne.
A történet röviden: A gyönyörű kertvárosban, ahol hófehér kerítés veszi körbe a virágzó rózsabokrokat, van egy fekete ház, amely egy halott gyepen áll. Ebben a házban egy őrült tudós él, Gru, akinek végső célja a világ leigázása, és ehhez újabbnál újabb elmebeteg terveket szövöget. Gru élvezettel tobzódik saját gonoszságában, legfrissebb elképzelése pedig az, hogy ellopja a Holdat. Amíg ezer meg egy módon kiötli, hogyan is vigye véghez tettét, váratlanul felbukkan három árva kislány, akik veszélybe sodorják tervét. Margo, Edith és Agnes ugyanis apajelöltet keresnek, amit éppen Gru személyében találnak meg.
Tehát Gru a gonosztevő aki egy csodálatos környék fekete báránya. Az egyforma házak között kitűnő ház, nem csak a színben különbözik, de a stílusa is .
Ide fog költözni Agnes, Margo és Edith. A költözés után indul be az élet!
Gru
Első bemutatásra azt hinné róla az ember, hogy egy makacs és önző dögöt láttunk a képernyőn, de egyre jobban kibontakozik és irtó aranyos apuka fog válni belőle. Eleinte a gyerekekkel is makacs, de majd később...
A gyerekek
Három gyerek, három stílus. Mindegyik nagyon aranyos, de aki mindenki imád az Agnes. Az "imádom az ecccavút, eccca eccca eccavút" szerintem senkinek sem kell bemutatni.
A történet gyerekeknek szól, de én mindenkinek tudom ajánlani. 2010 és már a Második része is megjelent a mozikba ami utána következik az pedig a 2014 nyasrán érkezik a Minions : the movie.
A minionok!
Gru segítői amik sárga lények. Ennél jobban nem lehet őket leírni. Na jó talán mégis. a cukiság határát átlépték és körözik őket. A mese nagy részét és poénjait ezek a kis figurák dobják föl mind a két részben és a nagy siker miatt lesz a 2014-es meséjük. Én személy szerint nagyon várom!!!
A következő film amit nagyon ajánlok az a Rakoncátlan célpont. 2010-es de ajánlom mindenkinek. Természetesen Rupert Grint (Ron Weasley) miatt néztem meg a filmet! Itt most Tony-t alakította.
Ahogy elkezdtem nézni a filmet egyre több karaktert ismertem fel! Olyan színészek, mint Bill Nighy (Harry Potterből ismert Rufus Scrimgeour)
És említésre méltó Martin Freeman ( Sherlockból Watson, vagy esetleg a friss Hobbit főszereplője)
Nagy megj.: Amikor megláttam benne azt hittem, hogy nem láttok jól. Na igen francia-brit film, még jó hogy benne van, de akkor is.
A filmről egy kicsit részletesebben: Victor Maynard egy középkorú, magányos bérgyilkos. Egy napon felbérlik, hogy megölje Rose-t, a fiatal lányt. Victornak azonban megesik a szíve a lányon, és életben hagyja. A gyilkos eközben társaságot kap: Tony-t, akinek minden vágya az, hogy tanonc lehessen. Az elégedetlen ügyfél tudomást szerez arról, hogy Rose még életben van, ezért újabb gyilkost küldenek utána. Victoré a feladat, hogy ismét megmentse a lányt, Tony segítségével.
Akció, krimi, vígjáték 90 perc.
A szinkronhangokkal nem vagyok megelégedve, de tűrhető. Ha valakit nagyon zavar feliratosan nézze meg. HP és SH fannoknak ajánlom. Humoros és az biztos, hogy Rupertnek nem csak a pálca áll jó a kézébe, hanem a pisztoly is! (Nem félre érteni ezt a mondatot!:D )
Előzetes! Jó filmezést hozzá! Ja igen és egy nagy adag popcorn! :)
Az első film nem is film igazából, hisz egy amerikai animációról beszélünk. És akkor csapjunk is bele a közepébe.
A jégvarázs c. mese is Walt Disney készítette így nem is vártunk mást, mint a zenés jeleneteket. Ehhez természetesen Demi Lovato dala a Let It Go ( Hadd menjen) ami 10/10. De majd a zene mappában részletezzük!
A jégvarázs története tömören: A szívtelen jégkirálynő Elsa által, Anna és nővére elátkozva él. Ha azt akarják, hogy az átok elmúljon róluk, akkor egy hosszú és veszélyes utat kell végigjárniuk. Az úton Anna kíséretében egy hegymászó és egy hóember is társ lesz. Valami ilyenről szól a történet.
Aki megnézni biztosan talál magának kedvenc szereplőt. Nekem egyértelmű, hogy az nem más mint Olaf akinek a hangját Johs Gad adja neki.
Ha már nálunk nem lehetett hó embert építeni, akkor megteszi a rajzos változat is. Nem igaz?
Fő szereplők. A két lány Elsa és Anna.
Mivel a filmet MINDENKINEK ajánlom ezért nem mondom el a teljes történetet, mert ezt érdemes megnézni így nem lesz spoiler. Annyit igen, hogy a két lány kapcsolata hogy fog megváltozni egy aprócska dolog miatt.
A két fiú: Kristoff és Hans
Természetesen mint minden mesében itt is kell lenni egy olyan embernek aki még ez elején a jók közé tartozik, majd azután a "át áll a sötét oldalra". Most nem árulom el, hogy melyik lesz az!
Hogy még adják-e a moziba? Szerintem nem. De aki még nem nézte meg akkor töltse le, vagy a neten online nézze meg, mert érdemes!!!
Első sorban is mindenkinek kívánok boldog új évet! :) Hogy miért most lett csak poszt a 2014-es évben az csak amiatt van, mert nem voltam gép közelben ><. Rokonoknál voltam ott ünnepeltük meg az új évet. Képek majd egy kicsivel később lesz :3 (ugyan úgy mint nyáron) :3
Az új év nem telik mással, mint folytatom tovább a filmezéssel. :3 Viszont, most arra gondoltam, hogy mi lenne, ha ki raknám az oldalra egy posztban, hogy miket néztem meg eddig.
MOST FIGYELJ!!!
Természetesen ABC sorrendben lenne és egy szereplő mindenképp, hogy én miért is néztem meg. Ezek közül lehet, hogy lesz elemzés is és nem csak mai (2014?) -es filmek, hanem régebbiek is.
ÉS MÉG!!!
Ez nem csak a filmekre vonatkozik. Külön kategória, de ilyen stílusú lesz a könyvek és a sorozatok is. Ez a két kategória lassabb lesz, mint a filmek de majd megoldjuk valahogy nem igaz? :D
MÉG??? MÉG!!!
Fokozzuk a hangulatot plusz kategória a ZENE!!!
Ezek inkább amolyan, hogy én mit szeretek és miket hallgatok meg igazán! Természetesen a kedvencek listáját bármikor lehet bővíteni és pont azokat az alkalmakat fogom megragadni, hogy miért pont amiatt szeretem meg. Nem kell megijedni lesz bőven előadó én úgy érzem. És igen itt is ugyan úgy ABC sorrend be lesz tartva. Azt, hogy miért is csinálom én ezt, majd egyszer egy másik posztba le lesz írva. ;)
ÉS HOGY MIT HOZ A JÖVŐ???
Azt természetesen még titok! :)
Ui.: Az, hogy most egy újabb dolog jön a blogra (film, könyv zene, sorozat) az teljesen személyes, hisz egy olyan oldalon vagy. Csak úgymond ingyen reklám lesz azoknak akiket itt fel fogok sorolni, és egyben megismerhettek engem is! :)
Megint el telt egy év és újra itt van a karácsony, a békesség és a szeretett ünnepe. Ahogy telnek az évek, úgy halványul el azok a hagyományok, amik a karácsonyhoz tartozik. Ez nagyon szomorú, de mindenki a saját környezetében tud változtatni ezen. Azt, hogy az emberek csak az interneten keresztül tudják felköszönteni és boldogságot kívánni, nem csak a fejlődés hibája, hanem saját magunké is. De ezt most ne bontogassuk, hisz ma csak a szeretett és békességéről szól, ne meg az egymás meg ajándékozásáról. :)
Még nem zárom le a 2013 de addig, míg össze rakom, hogy szerintem mi is volt jó ebben az évben addig ajánlok egy kedves kis dalt! :)
És megérkezett a legújabb klip ami nem is olyan rég került fel a netre. Első látásra az ember azt hinné, hogy ezek tényleg megörültek, de valójában, csak annyira jó klipet alkottak megint, hogy már sírni lehet tőle. Nekem legalábbis ez volt az első benyomásom róla :D Ritka esett az olyan, hogy tőlük valami ne nagyon tetszene nekem. Nem kell azt nekik, tudni, hogy van, de most nem is erről van szó. Azt, hogy ne mondjam el vagy százszor az nem lehet. Már megint nagyon jót alkottak. :) Hallgatni ér! <3
Statisztika a nézettségről:
December 14-én lett feltöltve a Youtube csatornájukra
December 17: 66.804
December 22: 151.175 (+84371)
December 25: 209.740 (+58565)
December 26: 216.741 (+7001)
Január 4: 355.321 (+138.580)
Január 5: 366.686 (+11.365)
Január 11: 440.053 (+73.367)